Jelenleg itt van: Home / Szolgáltatásaink / Kafetériák
A+ R A-

Kafetériák

A CAFETÉRIA magyarul „Választható Béren Kívüli Juttatást” jelent.

A rendszer alapgondolata, hogy minden dolgozó, a cég részéről rendelkezésére bocsátott éves bruttó keretösszeggel rendelkezzen, melyet egy előre meghatározott (az adótörvények által preferált) elemeket tartalmazó listából választva, saját belátása alapján használhat fel, béren kívüli juttatás címén.

·         Bár a 2012-es jogszabály módosítások, további nehezítéseket jelentenek a béren kívüli juttatások terén, de a hazai vállalkozások a hatályos adójogszabályok korlátai között is találhatnak olyan költségcsökkentő megoldásokat, amelyek:

o   a gazdálkodásuk racionalizálását,

o   egyben a dolgozóikról és nem utolsó sorban a saját magukról történő gondoskodást is csökkentett közterhek mellett valósíthatják meg.

·        Az érvényes CAFETERIA lehetőségek teljes köréről tudunk tanácsokkal szolgálni és konkrét megoldásokat tudunk közvetíteni.

A CAFETERIA RENDSZER VÁLTOZÁSA: Fontos információ, hogy 2012-ben a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások együttes értéke munkavállaló személyenként egy évre vonatkozóan nem haladhatja meg az 500 000 Ft-ot! Az 500 000 Ft-os limit felett adott juttatásokra az adó mértéke 51,17%.

CAFETERIA elem

Adó- és járulékteher 2011

Adó- és járulékteher 2012

Étkezési utalvány

 

18 000 Ft/hó-ig 19,04%, felette 51,17%

Nincs korlátozva a hideg és meleg étkezési utalvány egymáshoz viszonyított aránya. A havi korlát a két típusra nem külön-külön, hanem összevontan érvényes.

 

Munkahelyi étkezőhelyen történő ételfogyasztás (üzemi étkeztetés) esetén: 12 500 Ft/hó-ig 30,94%, felette 51,17%

és/vagy

Fogyasztásra készétel, vásárlásra

 

Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége

Évente a minimálbér 2,5-szereséig 19,04%, felette 51,17%

Évente a minimálbér 2,5-szereséig 30,94%, felette 51,17

Széchenyi Pihenő Kártya

(SZÉP-kártya)

19,04% (évente legfeljebb 300 000 Ft támogatás)

30,94%(évente legfeljebb        450 000 Ft támogatás)


Ezen belül három alszámla:
 
1) szálláshely szolgáltatás: max.
225 000 Ft
2) étkezési szolgáltatás: max. 150 000 Ft
3) szabadidős, rekreációs szolgáltatás: max. 75 000 Ft

Üdülési csekk

Évente a minimál összegéig 19,04%, felette 51,17%

Az Üdülési csekk szerepét a SZÉP - kártya veszi át.

Helyi bérlet

19,04%

30,94%

Internet

5 000 Ft/hó-ig 19,04%, felette 51,17%

A kedvezménnyel adható internet juttatás megszűnik.

Iskolakezdési támogatás

Évente gyermekenként a minimálbér 30%-áig 19,04%, felette 51,17%

Évente gyermekenként a minimálbér 30%-áig 30,94%, felette 51,17%

Önkéntes nyugdíjpénztár

Havonta a minimálbér 50%-áig 19,04%, felette 51,17%

Havonta a minimálbér 50%-áig 30,94%, felette 51,17%

 

A kockázatinak minősülő életbiztosítási szerződésre fizetett díjakra nem vonatkozik aCAFETERIAelemekre érvényes 500 000 Ft-os limit, így ezek a biztosítások továbbra is korlátlanul és kedvező közterhekkel juttathatók!

Kockázati életbiztosítás

Adó- és járulékteher 2011

Adó- és járulékteher 2012

 

A BIZTOSÍTÓ társaságok által kifejlesztett, megtakarítással kombinált, egész életre szóló kockázati életbiztosítások, amelyek a családok anyagi biztonságát és nyugdíjcélú megtakarítások megvalósítását szolgálják.

 

Adó- és

járulékmentes

Adó- és

járulékmentes

Beszéljünk erről személyesen!

Bemutatkozunk - Tekintse meg videóinkat!

Miről szól az életbiztosítás? Beszélgetés az iroda vezetőjével

Részvény árfolyamok

Loading
Chart
o Microsoft 31.27 ▼0.17 (-0.54%)
o Google 607.94 ▼6.06 (-0.99%)
o Apple 513.04 ▼1.81 (-0.35%)
o IBM 193.87 ▲0.48 (0.25%)
NASDAQ:MSFT

Microsoft

Company ID [NASDAQ:MSFT] Last trade:31.27 Trade time:4:00PM EST Value change:▼0.17 (-0.54%)
NASDAQ:GOOG

Google

Company ID [NASDAQ:GOOG] Last trade:607.94 Trade time:4:00PM EST Value change:▼6.06 (-0.99%)
NASDAQ:AAPL

Apple

Company ID [NASDAQ:AAPL] Last trade:513.04 Trade time:4:00PM EST Value change:▼1.81 (-0.35%)
NYSE:IBM

IBM

Company ID [NYSE:IBM] Last trade:193.87 Trade time:4:01PM EST Value change:▲0.48 (0.25%)

Deviza árfolyam számítás

A számítás a Yahoo Finance adatait veszi figyelembe, tájékoztató jellegű! A tizedesjegyet . (pont)-tal válassza el!
Átszámítandó összeg:
Miből:
Mivé:

Beszéljünk Személyesen!

Cégünket úgy építettük fel, hogy szaktanácsadóinkon és együttműködő partnereinken keresztül a hitel, befektetés, biztosítás, ingatlan értékesítés – lakáshoz jutási rendszerek elérhetővé váljanak az ÖN számára. A hozzánk betérő ügyfél teljes körű kiszolgálást kapjon, és ne kelljen irodáról-irodára, banktól - bankig rohangálnia a szükséges megoldásokat keresve.

 

Ideje másképp gondolkozni pénzügyeinkről! De a pénzügyek nem tartoznak másra, beszéljünk erről személyesen!

 

 

Kultúrált körülmények között, tágas tárgyalóval várjuk irodánkban!

Kultúrált körülmények között, tágas tárgyalóval várjuk irodánkban! A megtekintéshez kattintson ide!

 

Swiss Halley
Trendlines
milton
stooq
webhaza